Németh András épp az utolsó harapást nyelte le a reggelijéből, amikor meghallotta lánya, a tizenhat éves Laura sikoltását: „Apa, nem tudok kimenni!” Felesége, Rita már az első próbálkozás után elővette a telefonját és beírta: „zárcsere Budapest„, közben pedig próbálta nyugtatni kisebbik gyereküket, a nyolcéves Tomit, aki már majdnem sírva fakadt, mert félt, hogy lekési a várva várt iskolai kirándulást. Az első pillanatban még viccelődött volna a helyzeten, de amikor ő is odament az ajtóhoz és látta, hogy a zár tényleg nem működik, azonnal komolyra fordult a helyzet.
A szerencse nem hagyta el őket teljesen – a zárszerelő, egy tapasztalt mester, épp befejezte a munkáját pár utcával arrébb. Amíg vártak rá, a család visszavonult a nappaliba: Laura dühösen írta az üzeneteket a barátnőinek, hogy valószínűleg lekési az első két órát, Rita telefonon magyarázkodott a főnökének, András pedig megpróbálta játékká alakítani a helyzetet Tominak, azt mondván, hogy most olyan ez, mint egy kalandfilm, ahol ők a főszereplők. A szerelő hamarosan megérkezett, és miközben az új zárat szerelte, olyan érdekesen mesélt a szakmájáról, hogy még a durcás Laura is abbahagyta a telefonja nyomkodását.
Alig egy óra múlva már nyílt is az új zár, és a család tagjai szinte egymást taposva rohantak le a lépcsőn. Tomi még épp időben érkezett az iskolai buszhoz, Laura sem késte le a fontos előadását, Rita pedig telefonkonferenciával oldotta meg a reggeli meetinget. András este, amikor mindenki újra otthon volt, viccesen megjegyezte: „Na, ki szeretne holnap újra bezárva lenni?” – mire a család többi tagja egyszerre kiáltott fel: „Senki!” De azért mindannyian egyetértettek abban, hogy ez a reggeli kaland még sokáig téma lesz a családi vacsoráknál.